2018. január 1., hétfő

Lefutottuk...

Ismét eltelt egy év és azon vettük észre magunkat, hogy immár a 20. Falka félmaraton, 10 km vagy bármi más rajtjánál toporgunk közel negyvenen. A rajt és a cél az első alkalomra emlékezve visszakerült az Evangélikus templom kertjének sarkára, de a félmaraton fordító a már klasszikusnak számító pándi emelkedő teteje volt, ahol Csákány Ildi várta a 15 bátor futót, akik a hosszú távot választották év kezdéshez. Az ötös fordítónál Krancz Laci osztogatta a jóságokat a másik klasszikus táv indulóinak, akiket a forduló után 65 méter szintcsökkenés fogadott egészen a célig, ahol Doki várta a boldog célba érőket. A "bármi más" kategóriában nagy örömmel fogadtuk a legbátrabbakat, akik sportosan kezdték az évet legalább 4 kilométert futva, külön örültünk Tóthéknak, ahol az egész család rajthoz állt szimbolikusan is búcsúztatva ezzel egy nehéz év végét. A 10 kilométeren Csákány Rebeka tépte át először a virtuális célszalagot 49 perccel kezdődő remek időeredménnyel, maga mögé utasítva ezzel a férfi győztest Kovács Pétert is (akit az eredményhirdetésen a vidám zsűri majdnem kizárt, mert Kobra a 10-esre nevezett, de mi tudjuk, hogy a Kobra 11...) A félmaratonon a triatlonos Zelovics Dóri Dabasról és Dr. Izsa Szabolcs Inárcsról diadalmaskodott, felkerülve ezzel a dicsőség táblára.
Az eredmény hirdetés előtt a szokásos dínom-dánom, köszönet minden felajánlásért és segítségért. Gratulálunk minden célba érkezőnek!

EREDMÉNYEK

3 megjegyzés:

  1. Köszi a beszámolót és a szervezést! :-)

    VálaszTörlés
  2. Szeretnénk veletek futni 2019 január 1
    Indulás helye ideje mi lesz????
    Köszönettel G.G.

    VálaszTörlés